Ez egy igen speciális fajta. Kérődző létére rúg, csíp, harap. Ezért nem mer hozzányúlni senki. Különben rögtön lenne nagy felháborodás, hogy meg akarják nyirbálni a magyar bíróságok függetlenségét. Pedig ráférne egy kis változtatás. Sajnos az a baj, hogy maga a szenttehén sem veszi észre, hogy a nép egyre kevésbé bízik benne, egyre kevésbé övezi tisztelet. Elhúzódó perek, egymásnak ellentmondó, vagy nyilvánvalóan téves ítéletek, korrupció, stb. Mert hát a magyar bíró gyevi származású lehet, csak az Isten és Mátyás Király bírálhatná cselekedeteit. Sajnos – a helyzetet látva – az egyik túlságosan elfoglalt (vagy talán szabadságon van, ezért most éppen a Sátán helyettesíti), a másikról meg nem tudjuk, miben reinkarnálódott. Azaz földi halandó magyar bíró tevékenységét szóval nem illetheti. Kapna rögtön hideget, meleget. Ha jól tudom, fizetés szempontjából már rendes megbecsülésnek örvendenek, mégis az a szóbeszéd járja (remélem, nem igaz) manapság az megy vállalati jogásznak, vagy bírónak, aki alkalmatlan egyéb jogi pályára, ügyésznek, vagy ügyvédnek. Nekem eddig összesen kétszer volt dolgom bírósággal. A médiában olvasható, ismerősöktől hallott sztoriktól eltérően nekem nem volt semmi gondom. Talán azért, mert már vagy húsz éve történt? A baj az, hogy aki változtathatna a helyzeten, a tisztelt parlament fél hozzányúlni a rendszerhez. Vagy tart az aktuális ellenzéktől. Fél valamilyenfajta valóban hatékony, civilekből (és nem párt katonákból, vagy jogászokból) álló felügyeleti szervet létrehozni. Pedig a változtatás csak növelné a bíróság tekintélyét, döntéseik legitimitását. Kérdéses esetekben bizonyosan születnének olyan döntések is, amelyek az adott bíróság munkáját dicsérné, vagy ismerné el.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.